Kányamál, Hajtás-völgy

Ez a bejegyzés nehezen készült el. Időközben cikké alakult, mely az Erdély idei, februári számában jelent meg, Lírai séta a Kányamál aljában címmel. Maradjon meg mégis, mint bejegyzés is, ezúttal a cikk "munkafázisainak" rögzítéseként.

2010 február 18.

Nem telhet el a szabadságom, hogy egy új bejegyzés ne jelenjen meg. Sajnos az időszak hétvégeire volt egyéb elfoglaltság, Buba szerdai túráiról is lemaradtam. Ezért ezúttal, egy "íróasztali" - de mely új perspektívákat nyit meg. Induljunk el hát Nagy Péterrel (Grandpierre Emil) a Donát úton, az egykori - korának Hajtásvölgye irányába:

Kányamál

A Hója alján, a hegy hajlását követve húzódik nyugat felé a Donát út[...] A hegy egy helyütt tágas öblöt alkot. Kifordul dél felé, a Szamos felé. Nyomán kifordul az út is, s ez eléri a Szamost. A hegyoldal két nekirugaszkodással kúpos oromra jut fel. Ez a Kányafő. Az út a Szamos mellől szintén hegyre kap, s halad folyton felfelé, egész a Hajtásvölgyig [...]. Ez a hely - fekvésre és kilátásra talán legszebb valamennyi közt - régen ismeretlen volt a város jó része előtt...nagyon messzinek találták [...]. Nagyon sokára történt, hogy a civilizáció erre is elindult. Első lépése volt a mészégető. De ez nem csinált sok bajt. Nem mert továbbjönni a hegy legelejénél. Azután jött a Burgya-féle nyári mulató. Ez már nagy népvándorlást okozott[...]

Hajtás-völgy

Februárt írunk, egy kortársa és barátja 90 év távlatából rója ugyanazt a Kányamál alatti utat:

2. Kolozsvár, 1927 február

Kaptat az út a Hajtásvölgy felé.
Fagyott szekérnyom, félig-olvadt hó.
A versek árán épült házikó,
Poétatársamé, már elmaradt.

Madarai, a "páncélfényű varjak"
Gubbasztanak a februári fákon.
Cuppan a sekély víz egy csizmaszáron:
A Szamoson egy ember gázol át.

Egy régi öngyilkosnak sírja vár
Az út végén, a Kányafő alatt.
Tán ő is ezen az úton haladt,
És gondolta, hogy nincs messze odáig.

(Reményik Sándor: Akác sor őszutóján/ Két fény között - 1927)

Ezekkel az adatokkal már elindulhatunk nyomukban egy rövid, átvitt értelemben regényes - valójában lírai - nyomozásra.
Először a mészégető. Aztán a volt Burgya féle nyári mulató. A poétatárs, akinek háza volt arra felé - megannyi kérdőjel.
A poétatársra "itt az íróasztalnál" is könnyen rábukkanunk. Madarakat előszeretettel megéneklő költőnkről, Áprily Lajosról van szó:

Hallod? - Megint az ősi jaj:
a páncélfényű őszi varjak:
a nyár tüzéből perje-raj,
amit az őszi szél kavargat

(Áprily Lajos: Őszi monológ/Falusi elégia - 1921)

A kérdés itt végül csak annyi volna, hogy a vetési (pápista), avagy a dolmányos (kálomista) varjúról van e szó. A dolmányosra szavaznék - miért?

*

Február 19.

Szabadságom utolsó napja. Reggel kimegyek a Cora-busszal fényképezni, a Szamos jobb partjára. Szándékomban volt az országútról is, lefényképezni az egész Kányamált. Sajnos olyan köd volt, hogy a Hója-gerinc is alig látszott. Sebaj, legalább igazi télutói hangulat. A Cora előtt, a strand kerítése mellett veszem az irányt a Szamos felé.

• Félig olvadt hó...szekérnyom nélkül

Ilyen volt néhány évvel ezelőtt a hegyre kapó Donát út is, hogyha esett, vendégmarasztalóvá vált. Most az is kövezés folyamata alatt áll, talán a közeljövőben le is lesz aszfaltozva. Hol vannak már a szekérnyomok? Kiérek a Szamos partjára, szemben a volt mészégetővel.

• Szemben volt a mészégető

Mióta Gyalutól feljebb és a Meleg-Szamos völgyében megjelentek a nagy víztározók, a Szamos vízhozama nagyjából állandó. Nemigen árad meg, az sincsen, hogy csak úgy csordogáljon. Gyermekkoromban sokkal rakoncátlanabb volt, még a városban is. Középső szakaszán is hegyi folyó jelleggel a javából. Hóolvadáskor rohanó, nagy vizek, nyáron nem ritkán, - csak úgy, csordogált. Nem kellett különösen forró nyárnak lennie ahhoz, hogy például a Nagygátnál lejjebb levő sellős részen, akár száraz lábbal is átkelhessünk rajta. Ilyen sekélyes rész volt annak idején velem szemben is, itt kelhetett át, a vízből kiálló homokos, kavicsos padok közt gázolva, Reményik Sándor embere is, nyolc évtizeddel ezelőtt. Elhiszem, hogy még csizmája szárát sem lepte el teljesen a víz. De még most is, a sűrűn fodrozott Szamos egy gázlót sejtet; arról árulkodik, hogy nem is olyan mély vizű ez a szakasz, bár itt is szabályozva van már a meder.

• A fodros víz gázlót sejtet

Mégis csak szerettem volna elkészíteni a Fenesi útról azt a képet, mely befogja az egész Kányamált. Hiába reménykedtem, még mindég köd van, úgyhogy ma már ebből nem lesz semmi. Elindulok bevásárolni, hogy valami kézzelfogható haszna is legyen a mai kiruccanásnak.

Egy órával később, bevásárlás után a Monostor-úti Kauflandból jövök ki. A köd közben felszállt, verőfényes napsütés. Pech - de már nem térek vissza.

*

Február 22

Közben a szabadságom is eltelt. A hiányzó képek nélkül, blogbejegyzés csak nem született. Viszont ma, verőfényes napsütés. A 25-ös Monostor negyedi végállomásától veszem az irányt a Fenesi út felé. De nem is kell odáig eljussak, elég az útról balra, a régi kőbánya dombjára kimennem (Colina, Dealul gol). itt, 408 m magasságon, átfogó, gyönyörű a rálátás a Kányamálra. Sajnos a gépem látószöge nem elég nagy, hogy befogja az egészet. Sebaj, négy képes sorozatokat készítek, majd a panoráma-mákerrel otthon összevarrtam őket, a Twitterre is feltettem volt:

• A Kányamál, a Donát negyedi tömbházaktól a Hajtás-völgyig

Lesétálok a Corához. Még van némi időm, míg a busz indul a városba, hogy a Szamos hídjáról is készítsek néhány képet. Első sorban az egykori mészégetőről:

• A mészégető mészkőfeltárása a Kányamál oldalában

Visszatérve Nagy Péterhez:

...a kanyargó Szamos a legjobb fürdőhelyekkel szolgált, s módot nyújtott halászás címen kitartó naplopásra. A Szamos partján terült el a Mikes grófok óriási rétje, nyájas ligetekkel tarkítva; örökké új felfedezésekre alkalmat adó kóborlások színtere.

Jékely Zoltán (Áprily Lajos fia) is nosztalgiával emlékszik az itteni, nyaralójukhoz közel levő folyópartra -

Mondsz-é hírt rólam ezer év után,
örök buzgás, forrásízű Szamos?
Vagy elemed futós, mint az idő,
mely önmagából minden jelt kimos –?

Pedig kevés volt ily szerelmesed,
ily nimfa-hajszoló pásztorfiúd,
ki berkeidben szinte elveszett,
feledvén ott halált, bajt, háborút.

Ősember-kedvvel, ős szigonyozó
módjára leste szebbnél szebb halad,
s hány déli fényben lustán napozó
kígyót elpusztított húsz év alatt!

.......
Jékely Zoltán, A Szamoshoz, talán utolszor, 1994

Gyermekkoromban jómagam is elég gyakran megfordultam itt. A Szamos jobb partján, óriási nyárfákra, fűzfákra emlékszem. Köztük a Szamos áradásai után, visszamaradt tavacskák, buja növényzettel, állatvilággal. Valóban, sokszor barangoltam itt, ennyi év után, meg nem mondhatom, mi céllal. Most mindennek már nyoma sincs. A terület, a Mikes grófok egykori óriási rétje jórészt parkosítva van: strand - Sun, sportpályák létesültek itt. Az egykori rét végében, átellenben a mészégetővel és ennek a folyó által megszakított folytatásaként szintén egy durva mészkő falat láthatunk. Lefényképezem a hídról, már amennyi látható belőle, a sportpálya dróthálóján keresztül:

• A mészkőfal alatt egy nagy örvény volt

A Szamos medrének szabályozása előtt, itt egy nagy örvény volt

Van egy örvénylő pont a gát felett,
Hol megtorpan a jólnevelt Szamos,
És mintha útját visszafele venné:
Törvény, természet, Isten ellenére
Erőszakol egy lázadó csodát.

De tenger felé nem futok tovább.
Untat az út és fáraszt a futás,
Olyan egyforma és olyan hiába
Testvér-folyókkal a találkozás.
..............
Reményik Sándor: A lázadó Szamos

Annak idején, csak ettől lejjebb fürödtünk. Belvárosi gyerekek Kovács Karcsival a Berde Mózes utcából, Szabó Ferikével a Brassai utcából. De jártunk erre Herceg Sanyival, Pillich Lacival, sőt később, már gimnazista koromban, Palotás Dezsővel, meg Cselényi Lacival. Emlékszem, első ilyen élményem, egyszer egy vízbe fúltat is kihúztak a gát fölött.
Egy függő híd volt, valamivel lejjebb az örvény és a gát között. Úgy hívták, hogy "lengő híd " Ide jártunk ki, még gimnazista koromban is. Ez is eltűnt. A 70-es években felújították a Nagygátat, ahogy még hívták, Anyagátat is. A lengő híd szerepét, a gát fölött átvezető beton palló vette át. Készítek egy képet a hídról, völgymenet, a gát irányába is. Annak idején ebből a magasságból, akár a jobb partról is, a parti fűzfák, bokrok miatt nem lehetett volna a kanyaron túl - ami most le is van vágva - látni:

• A Nagygát - a Monostori - Donát negyedeket összekötő hídról

...valamint egy kép, Stephique képe a Panoramio-n, ezúttal a Nagygát pallójáról ennek a hídnak irányába.

A gyermekkori barátok is szétszéledtek már. Kérdezhetem én is, akárcsak Jékely Zoltán:

Hol vagytok, gyermekek?
Elvitt a fergeteg,
felkapott s megforgatott,
aztán a földhöz csapott.

A vízparti kövek
még őrzik léptetek,
s a vén szőlőskerti fák
jó bicskáitok nyomát.

Ó, hogy úszkáltatok,
partról ugráltatok,
s mint valami rianás,
zengett víg ordítozás.

Itt nyílt a szerelem
a mentás réteken,
hol a szűzies Hóját
új házak ostromolják.

Itt leskelődtetek,
ha szép lány vetkezett,
itt nyilallott a vétek
édessége belétek.

Itt révedeztetek
„életi cél” felett,
s készültetek hiába
messzi Amerikába
.......
Jélely Zoltán, Lustra a Szamosparton -1945

De elég az emlékezés nosztalgiájából. A mészégetőtől a Hajtás völgyig az út lejárása, az ottani képek készítése más alkalomra marad. Sietek vissza a Corához, hogy még szerencsésen elkapjam a buszt.

*

Február 23. kedd

Jó két héttel ennek előtte, Dénes Gyula Zosmborral tervezgettük némi sörök mellett cikkét, mely az Erdély februári számában kéne megjelenjen. Egy cikket ő, míg a debreceni Természetbarát hétről Kovács Zsuzsa számol be. A magyarlapádi disznótoros EKE túráról írt volna. Hogy a disznóvágás is, mint népi szokás és hagyomány kiveszőben van. Hogy EU-s normák így meg úgy. Őket mikor megérkeztek, már várta a disznó. Kovács Zsuzsa el is küldte a képeket, köztük a disznó képét is, az illető cikket illusztrálandó. Ide szúrom, bár a fajtákhoz nem értek. Remélem, szintén valami hagyományos erdélyi. Akkor ugyanis ide tartozna, mert még tettem a blogra képeket őshonosakkal, kirándulásokon fotózott csórénykú erdélyi tyúkokkal, bivalyborjúval:

• Végzetét várva

Kovácsné Diószegi Zsuzsa felvétele

A disznót aztán hagyományosan leszúrták (hóna alatt, vagy nyakán?), szalmán megperzselték... szóval mindennek meg volt adva a módja. Egyébként is Magyarlapád és környéke régi magyarlakta vidék, számos árpádkori templommal. Szóval, aktuális téma, jó cikknek ígérkezett. Zsombi másnap még fel is hívott, a cikk címének pontosításáért.
Többet, azonban nem is jelentkezett, úgy eltűnt, mint beteg szamár a ködben. Az anyagot meg, minden hónap utolsó hetén, az Erdély megjelenése előtti szerdán kell leadjam. Most pedig, itt a nagy vákum - Zsombor cikke.
Ilyenkor, jó, ha az ember tarsolyában van valami tartalék is. Ezúttal sajnos nem volt. A blogomból adaptálhattam volna némi anyagot. A bácsi toroki UFO-k ígérkeztek, bármikor felhasználható hálás témának. Végül mégis a Kányamál alatti téma maradt, hiszen éppen ezzel foglalkoztam - már, hogy a blog se rostokoljon. Előszedem a régi kirándulási képeket, hogy felidézzem magamban a le nem járt szakaszt. A volt mészégetővel, ahogyan a meredek oldalba teraszt vágtak:

• Mészégető - 2009 április 18.

A volt Burgya féle vendéglővel, melynek helyét Kató Erzsike mutatta meg nekem három évvel ezelőtt, a Kremnitzky tanyával együtt:

• 2007 február 3. - Itt volt a Burgya-vendéglő...

• Ez meg a Kremnitzky tanya - 2007 február 3

Ahogy, ahol a Szamos szép meándert hoz létre a vízműveknél, egy évvel később:

• Szamos kanyar - 2008 január 11

No és természetesen a Hajtás völgy alakulásairól:

• Hajtásvölgy, csend, felséges nyugalom 2007 június 9

• Hajtás völgy, 2009 április 18. Itt már soha sem lesz csend

Aztán írom a cikket, amíg be nem fejezem. Közben folyamatosan jönnek a levelek, Kéner Eszter is szorgalmasan küldi gugliságait, a Gmail tippeket. Ezúttal visszajelzést is vár. Most erre nem tudok koncentrálni - majd holnap.

Itt pedig  már egy későbbi, egy frissítés egy 2010-ben készült képpel a Hajtás-völgyről.  A tömbházak, a bal oldali kivételével még mindég nincsenek készen...

Vajon az lakott e?

Február 24, szerda

Délelőtt, határidőre, beviszem a Szabadsághoz az anyagot, de a cikkhez egy nap haladékot kérek - még kell csiszolnom rajta. Mikor a képeket nézegetjük, Kerekes Edit rácsodálkozik az egyikre:

- Már nem azért mondom... de ez a piros fedelű itt, anyósomék háza. A fiam nagyon szeret itt játszani.

• Szamos kanyar - 2009 január 11

Aznap, később elküldöm neki korábbi párját is, ahol a ház még nincs befedve:

• Szamos kanyar - 2007 június 17

Hadd legyen megörökítve a hely, ahol fia mostanság fedezi fel a szülőföld eldugottabb rejtelmeit. Akárcsak annak idején én, vagy jóval előttem Jékely Zoltán és még ki tudja hányan. Legyen mire emlékezni akkor, mikor a kanyarra majd egyáltalán nem fognak fűzfák borulni, hiszen a jobb partját is szegélyezték, a meder szabályozása előtt.

Február 27 szombat

Megjelent az Erdély.